Döntések

A sok bennem kavargó kérdés közül a napokban leginkább egy zavar: jól döntöttem?

Igen, továbbtanulási ügyek, bah. (Erről legalább lehet racionálisan agyalni, nem?)

Szóval nem tudom, jó döntés volt-e az orosz nyelv és irodalom szak. Mármint eddig tökéletesen működött az érvelésem. Miért orosz? Mert jó az irodalmuk, vicces a nyelv hangzása, érdekes a nyelvtan, vonz a szláv lélek és még cirill is. Mi akarok lenni? Műfordító és-vagy könyvszerkesztő vagy valami kiadói kisiparos. Mi kell ehhez? Egyrészt tudás. Fordítói és szerkesztési - fordítóit lehet fordító és tolmács MA-val kapni, a szerkesztéshez viszont nagyjából csak kiegészítő képzések meg szedett-vedett OKJ-k vannak, szóval talán inkább gyakorlat és érzék (meg kapcsolat, haha) teszi a mestert. Szóval menjünk inkább a fordítói irányba. Persze, szép ahhoz is a tárgyi tudás megszerzése, de a művészi szövegek fordításához elég-e? Nem. És a nyelvtudásom amúgy hol van? Hát a műfordításhoz képest a béka segge alatt. Szóval logikus, hogy előbb csinálni kell egy bölcsészképzést (lásd: orosz nyelv és irodalom MA), összeszedni egy olyan irodalmi alapképzettséget és néhány részképzéssel meg napi 24 órás gyakorlással olyan orosztudást, hogy nagyon, és akkor majd utána így vagy úgy kiegészítem a fordító és tolmács MA-val, aztán úgy elhelyezkedek, hogy ihajcsuhaj.

Tehát itt tartok most.

A gondok akkor kezdődtek, amikor a BA-s diplomaosztó után megláttam a rokonaim arckifejezését. "Magyar alapszakos bölcsész", olvasták fel értetlenül az oklevelemet, én meg rögtön jöttem a jól bevált mondattal, hogy á, ezzel még ki lehet törölni azt a bizonyost, meg tulajdonképpen ez csak az útlevél a mesterképzésre stb. És igen, ez igaz is, de attól, hogy többször elismétlem, sajnos ugyanúgy pirulok és szégyellem magam. Mert szép, hogy tanultam három éven át, mint a güzü, szerettek és elismertek a tanáraim és a csoporttársaim, de mégis, elég ez...?

Eddig azzal győzködtem magam, hogy ha nem tanulnék irodalmat és nyelvészetet, azt a bizonyos pluszt, akkor belehalna a szenvedélyes kis lelkem az unalomba, úgy érezném, hogy valami nagyot kihagytam. De azok az arcok... És valljuk be, sok minden változott három év alatt. Lehet, hogy kicsit ki is égett a szenvedélyes kis lelkem. Most megláttam a dinamikus tantervemet, és látom, hogy ahhoz képest milyen kevés kötelező órám lesz - bepánikoltam, mit fogok csinálni egyáltalán a következő két évben? Jó, nyilván durva lesz és intenzív meg minden, de tudom, hogy ez bölcsészvilág. Élvezem, az énem egy fontos része imád beadandót írni, kötelezőket olvasni, szeminarizálni és belemászni a nyelvészet és az irodalom mélyébe, mert ez kell. Viszont az utóbbi hónapokban egy egyre nagyobb részem érzi azt, hogy valamit most már csinálni kéne. Nem tökölni, nem álmodozni, hanem letenni valamit az asztalra. Munkát szerezni, dolgozni, és igen, találni valakit, családot alapítani és célokat kitűzni (na, ez egy másik brainstorming lesz)... És akármilyen szép is a szegedi bölcsészlét, én tudom, hogy ez csak átmenet. Ha minden marad ebben a mederben, akkor nagyon gyorsan meg fogok fulladni, mert egyszerűen nem elég, sem a város, sem a "kutatás". Ingerszegény, vagy nem is tudom.

De mi lett volna, ha a fordító-tolmácsra megyek? Esetleg a tanárira? Az biztos, hogy legalább jól megszakadnék két év alatt és nem lenne időm ennyit agyalni. De hogy boldogabb lennék-e vele... Nem tudom. Ezt nyilván akkor tudom meg, ha belendül a tanév és meglátom, hogy egyáltalán ez milyen lesz.

Bevallom, félek, hogy elcsesztem. Azzal, hogy ezt a képzést választottam, és azzal, hogy maradtam Szegeden. Hogy nem mertem magasabbra tenni a lécet. (Lehet, hogy csak ez a baj? Hogy nem érzem még a megmérettetés nagyságát, mert ennyire röhejes volt a felvételi?)

A dolog másik oldala, hogy a russzofíliám is kicsit stagnál. Elég sok időt töltöttem Ukrajnában és elég sokat olvastam mostanában az orosz politikáról ahhoz, hogy ezt a nagy, titokzatos szláv lelket egyre kevésbé egyfajta romantikus ködben lássam. Megkérdőjeleződik bennem az egész - most komolyan egy ilyen nemzet kultúráját akarom tanulni? Ezt a szemléletet akarom tovább vinni? Belegondoltam, és tudom, hogy például sose élnék egy részképzésnél vagy egy alkalmi munkánál tovább Oroszországban. Mert túl nagy, földrajzilag és öntudatában is. Én egy hülye kis közép-kelet-európai lányka vagyok egy picike országból, persze annál nagyobb öntudattal, de ott... Semmi lennék. Nem tudok azonosulni velük. Nem paradox ez egy kicsit...?

Igen, félek. Leginkább attól, hogy még a céljaim sem azok, amiket igazán akarok.

Nehéz ügy.